Wellness magazin - Kineziológia

Kineziológia

Előző életem Rómában

Előző életem Rómában nyitókép

A karma (az ok-okozat törvénye) sokszor kibogozhatatlan. Célunk az lehet, hogy megértsük: "Mivel érdemeltem?", "Mi a rendeltetésem?", "Mi a tennivalóm?". Claudius hónapokig távol van, majd pár hétre hazatér, de lélekben máris vágyik vissza a csatába. Hiába a rabszolgák, a fényes kelmék és ékszerek, magányos vagyok.

Reggel egyedül ébredek és este egyedül fekszem le. Nincs aki karjával átöleljen, testével átmelegítsen. Azelőtt nagyon boldog voltam, hisz férjem gyengéd volt hozzám és kedves, udvarolt nekem, verseket olvasott fel, dédelgetett. A főtéren laktunk, pompás bútorokkal rendeztük be házunk, nagy lakomákat csaptunk, rengeteg barátunk volt. Csakhogy ez a csodás élet nem tartott tovább 2 évnél, mert férjem barátja Calvus aki katona volt, izgalmas történeteivel elcsábította őt.

Ha férjem haza is tér, hozza magával Calvust is, aki nálunk lakik és minden percét lefoglalja. Az udvaron kardoznak, birkóznak borozgatnak, nagyokat nevetnek közös történeteiken és amikor én megjelenek, hogy csatlakozzam hozzájuk, megfagy a levegő és elhallgatnak.

Sokszor hallom amint az udvaron Calvus nagy hangon ecseteli gondolatait, miszerint a férfiembernek három dologra van szüksége, a csatára, a jó borra és az orgiára. S hogy élni jó dolog, és ezért, ha lehet, ki is kell használni. Öröm a hosszú és jó élet, amikor megadatik mindenféle földi boldogság, de akkor sincs baj, ha hamarabb jön el a halál. S férjem boldogan helyesel neki.

Claudius megváltozott. Már nem olyan gyengéd, nem törődik velem. Bár egy-egy csata után elhalmoz ékszerekkel, aranytálakkal, kelmékkel, de hideg és kemény. Csúnyán beszél és köpköd a földre. Talán ha szülnék neki egy fiút. Akkor Calvus már nem befolyásolhatná, mert hát egy fiú, az igen. Ismét boldogan élhetnénk…

Amikor Claudius ismét hazajött a háborúból már mindennapos voltam. Volt nagy meglepődés, de végül ő is örült. Ahogyan reméltem fia születése megváltoztatta férjem, ismét gyengéden viselkedett velem, imádta fiát és most nem ment vissza Calvussal a háborúba. Ismét sok időt töltöttünk együtt.

Boldog 5 év telt el. Közben megszületett kislányunk is, aki rögtön az ujjai köré csavarta az apját. Amikor egy nap ismét megjelent Calvus…

Muszáj mennem kedves – simogatta meg nyakam Claudius. – Várnak, számítanak rám! Most a becsületemről van szó!
De olyan boldogok vagyunk – telt meg könnyel a szemem – és kezeimmel megragadtam férjem ingét. – Ne menj! Nagyon rossz érzésem van!
Ha meghalnék Calvus majd hazahozza a zsákmányt és gondoskodik rólatok! Szavát adta!
De én veled akarok lenni – s karjaimmal kétségbeesetten öleltem át.
Ne nehezítsd meg a búcsúzást, had emlékezzek rád, mint büszke római nőre! – s durván lefejtett magáról...

Természetesen Claudius nem jött haza, a barbárok megölték őt. Calvus hazahozta a fegyvereit és valami olyanról szónokolt, hogy férjem nagyon sokra becsülte az életet, amíg tartott, de amikor választani kellett, hogy meghaljon-e vagy szégyenben maradjon, akkor inkább a halált választotta. Bátran küzdött. S, hogy a halál teljesen egyenrangú az élettel. A halál önmagában nem rossz, csupán valami más ahhoz képest, hogy épp abban a világban, amely a szemünk előtt van, mi zajlik. Ezért egy római boldogan él, és boldogan tud meghalni is.

S te Calvus hol voltál amikor őt megölték? Miért nem vigyáztál rá? Mit mondasz majd a fiának? – zokogtam hisztérikusan
Hogy az apja egy bátor római volt, aki tisztességesen élt és tisztességesen halt meg! – azzal felült a lovára és elvágtatott.

Mivel jövedelmünk nem volt, elbocsátottam a rabszolgákat, eladtam az ékszereim, a házat és a berendezést is, vidékre költöztünk egy kis házba. Saját kezűleg mostam, főztem, szőttem, varrtam, műveltem a földet és láttam el az állatokat. Nagyon nehéz körülmények között neveltem fel gyermekeimet… magányosan… fényes hajam megkopott, üde bőröm lebarnult… kezeim durvák… s a sok éhezéstől csupa csont és bőr lettem… hát így éltem én 460-ban…

Jelen életemben Calvus most a férjem…