Ezen az eleven tarot képen két virágkehely.
Kelyhek kettes.
Egy tőről nőttek, egyformák, egyszerre bomlott ki óriásira, színesre, gyönyörűre a virágjuk. Két lény teljes harmóniája és szinte túlcsorduló szeretete, összetartozása.
Nem tart örökké. Ahogy elkezdődött, úgy véget is ér majd, de most teljes díszben és önfeledtségben pompáznak. Szerelmespár? barátok? testvérek?Voltál így valaha valakivel? Vállaltad, hogy átéld? Fájt utána?Bánod?
Dátum: 2010. 06. 12. 15:27 Forrás: Kis tarot blog
Már régóta tudjuk, hogy egészségünk három alappilléren nyugszik. A mentális, az érzelmi és a spirituális egyensúlyunkon. Ha bármelyik e három közül instabil, hamarosan jelezni fogja testünk is különböző tünetekkel, hogy fordítsunk több figyelmet önmagunkra. A kérdés az, vajon a Tarot kártya segítségünkre lehet-e ebben is? Nos, a válasz igen!
Dátum: 2010. 05. 29. 10:58
A múlt eseményeinek feltárásával felszínre hozhatjuk, hogy mi az a cselekménysorozat, ami miatt esetleg egy hibás döntést hoztunk, ez alapján esetleg egy hibás törvényt is, ami szerint élünk. Mert valóban olyan életet élünk, amilyen törvények működnek bennünk. Persze ezek legtöbbször tudatalatt hozott törvények, és nem is tudjuk tudatosan, hogy ezt működtetjük.
Dátum: 2010. 05. 29. 10:58
A numerológia vagy más nevén számmisztika a tudás ősi rendszere. Ugyanúgy mint más titkos tudást, a Tarot kártyát, az asztrológiát, a numerológiát is a titkos tanokkal foglalkozó iskolák örökítették át korról korra és az ismert legrégebbi titkos tudományt jelenti. Az, hogy csak a beavatottak ismerhették meg ezt a tudást, ez biztosítéka volt a fennmaradásának a legsötétebb korokban is. A numerológia teljes mértékben átölel mindent, ami a számok és az emberi sors szoros összefüggéseiről ismeretes. A számok jóval többet jelentenek a puszta mennyiség számlálásnál.
Dátum: 2010. 05. 29. 10:58
Megismerkedünk valakivel. Nem tudjuk miért, de mágnesként vonzódunk hozzá. A szemébe nézünk és elbizonytalanodunk. Találkoztunk már valahol? Zavartan kutatunk emlékeink között, de sehogy sem tudjuk hova tenni az ismeretlen ismerőst, mégis érezzük, valami összeköt minket.
Dátum: 2010. 05. 29. 10:58
Manapság óriási kínálat áll rendelkezésünkre, ezért olyan helyen vásároljuk meg a kártyánkat, ahol van elég idő és lehetőség a kártyacsomaggal való ismerkedésre. A legjobban tetszőt, a hozzánk legközelebb állót válasszuk. A kezdőknél az is szempont az első csomag kártyánál, hogy feltétlen legyen hozzá részletes lapismertető.
Dátum: 2010. 05. 29. 10:58
A Kabbala teremtésünket és Istenhez való visszatérésünket megvilágító rendszer. A Tarot kártyák spirituális fejlődésre való alkalmazásánál a kabbalista szférákhoz rendelt kártya értelmezések adnak felvilágosítást számunkra.
Dátum: 2010. 05. 29. 10:58
A tarot egy igen összetett jelzésrendszerből álló eszköz, amit sokszor nehezen tudunk értelmezni, használni, hiszen valahol mélyen magunkba kell néznük, hogy valóban a számunkra értékes rámutató információkat kapjuk. A tarot kártyát két csoportra oszthatjuk. A Nagy Arkánumokra és a Kis Arkánumokra. A Nagy Árkánum lapjaiban minden benne van amit az emberiség értékként alkotott és amit minden kor emberének el kell sajátítania.
Dátum: 2010. 05. 29. 10:58
Már régóta tudjuk, hogy egészségünk három alappilléren nyugszik. A mentális, az érzelmi és a spirituális egyensúlyunkon. Ha bármelyik e három közül instabil hamarosan jelezni fogja testünk is különböző tünetekkel, hogy fordítsunk több figyelmet önmagunkra. A kérdés az, vajon a Tarot kártya segítségünkre lehet e ebben is? Nos, a válasz: Igen!
Dátum: 2010. 05. 29. 10:58
Napjaink tarot-irodalma már igen számottevő. Sok száz tarot-kártyacsomag jelent meg. Divatba jött a jóslás a tarot-val. (Tarot – ejtsd: taró.) Úgy tűnik, a tarot-ról mindent tudunk, legfőként azt, hogy elválaszthatatlanul összefonódik a kártyavetéssel, a jövendőmondással. Ha a „tarot” szót hallja az ember, azonnal a jósnőre gondol, aki belelát a sorsunkba, mert a lapokból kiolvassa.
Dátum: 2010. 05. 29. 10:58